Twilight-Saga

Minden amit a Twilight-saga könyvekről és filmekről tudni kell!!!!Képek,idézetek...stb.

3. Jelenségek
 
 
Őszintén, nem voltam szomjas, de mégis a vadászat mellett döntöttem. Egy kis megelőzés, bár tudtam, hogy nem eléggé kielégítő.
            Carlisle velem jött; nem is voltunk kettesben, mióta visszajöttem Denaliból. Miközben az erdőn keresztül futottunk, hallottam, arra a múlt heti elhamarkodott búcsúzásra gondolt.
            Az emlékében láthattam a saját arcvonásaimon a vad kétségbeesést. Éreztem az ő meglepettségét és hirtelen aggodalmát.
            "Edward?"
            "El kell mennem, Carlisle. El kell mennem MOST."
            "Mi történt?"
            "Semmi. Még. De ha itt maradok, akkor fog."
            A karom után nyúlt. Éreztem, hogy megbántottam őt azzal, hogy elhajoltam tőle.
            "Nem értem."
            "Történt már... megesett már valaha..."
            Carlisle aggodalommal teli emlékén keresztül láttam magam, ahogyan mély levegőt veszek, ahogyan azt is, hogy a szemeimben vad fény lángol.
            "Megtörtént már veled, hogy egy személynek jobb illata volt, mint a többinek? Sokkal jobb?"
            "Ó."
            Amikor már tudtam, hogy megértette, szégyen futott át rajtam. Megint felém nyúlt, figyelembe sem véve, hogy megint elhúzódtam, és rárakta kezét a vállamra.
            "Tedd, amit tenned kell, hogy ellenállj, fiam. Hiányozni fogsz. Tessék, vidd az én kocsimat. Ez gyorsabb."
            Azon tűnődött, vajon jól tette-e, hogy elküldött. És még azon is, vajon nem bántott-e meg azzal, hogy  nem bízott meg bennem.
 
 
 
 
52.
            "Nem," suttogtam futás közben. "Erre volt szükségem. Olyan könnyen cserben hagytam volna a bizalmadat, ha azt mondtad volna, hogy maradjak."
            "Sajnálom, hogy szenvedsz, Edward. De mindent meg kell tenned annak érdekében, hogy a Swan gyermeket életben tartsd. Még abban az esetben is, ha ez azt jelentené, hogy el kell menned."
            "Tudom, tudom."
            "Miért jöttél vissza? Tudod, hogy örülök, hogy itt vagy, de ha ez neked túl nehéz..."
            "Nem akartam gyávának érezni magam," beismertem.
            Lassítottunk - már csak kocogtunk a sötétségen keresztül.
            "Mégiscsak jobb, mint veszélyeztetni őt. Egy-két év múlva úgyis elmegy."
            "Tudom, igazad van." Ezzel ellentétben, a szavait hallva még inkább maradni akartam. A lány egy-két év múlva úgyis elmegy...
            Carlisle megállt, és én is; megfordult, hogy megvizsgálja az arckifejezésem.
            De te mégsem fogsz elfutni, igaz?
            Lehorgasztottam a fejem.
            A büszkeség miatt, Edward?Nem szégyen, hogy-
            "Nem, nem a büszkeség az, ami itt tart. Ezúttal nem."
            Nincs hova menned?
Mi tart itt, Edward? Nem tudok rájönni..."
            "Nem tudom, hogy el tudom-e magyarázni." Még magamnak sem. Nincs az egésznek semmi értelme.
            Hosszú ideig méregette az arckifejezésem.
            Nem, nem látom. De tiszteletben tartom a magánéletedet, ha ezt szeretnéd.
            "Köszönöm. Ez nagyon rendes tőled, figyelembe véve, hogy én senki magánéletét nem tartom tiszteletben. Egy kivételével. És én éppen azon ügyködök, hogy megfosszam őt ettől, nemde?
            Mindenkinek vannak furcsa szokásai. Megint nevetett. Mehetünk?
            Éppen egy csorda őz illatát csípte el. Nehéz volt összegyűjteni a lelkesedést az aroma iránt, ami még a legjobb körülmények között sem volt nevezhető nyálcsorogtatónak. Pont most, ahogy a lány vére még friss emlék volt az elmémben, az őzek szaga felkavarta a gyomromat.
            Sóhajtottam. ?Menjünk,? egyeztem bele, bár tudtam, hogy még több vér lekényszerítése a torkomon nem fog sokat segíteni.
            Mindketten lelapultunk a vadászat előtti pózba, aztán engedtük, hogy a taszító szag némán magához húzzon.
 
 
Lehűlt a levegő, mire hazaértünk. A megolvadt hó újra megfagyott; mintha egy vékony üveglap borított volna be mindent - minden egyes tűlevelet, minden egyes páfránylevelet, minden egyes fűszálat jég takarta.
            Amíg Carlisle bement átöltözni a korai műszakjára, én a folyónál maradtam és vártam, hogy felkeljen a Nap. Majdnem duzzadtnak éreztem magam az elfogyasztott vér mennyiségétől, de tudtam, hogy a valódi szomjúság olyan keveset fog jelenteni, ha a lány mellett ülök majd megint.
            Hűvösen és mozdulatlanul, mint a kő amin ültem, bámultam a sötét folyót, ahogy a jeges partot mosta... keresztül bámultam rajta.
            Carlisle-nak igaza volt. El kellene hagynom Forks-ot. Terjeszthetnének valami mesét, hogy megmagyarázzák a távollétemet. Egy európai kollégium. Távoli rokonok látogatása. Tinédzser szökevény. A mese nem számított. Senki sem kérdezősködne túl buzgón.
 
54.
            Csak egy-két év és a lány eltűnne innét. Folytatná az életét - lenne élete, amit folytathatna. Főiskolára menne valahova, öregebb lenne, karriert csinálna, talán férjhez is menne. El tudtam képzelni - láttam a lányt fehérben kimért léptekkel sétálni az oltárhoz, karjával az apjáéba fonódva.
            Furcsa volt a fájdalom, amit ez a kép okozott. Nem értettem. Féltékeny voltam, mert neki volt jövője, ami nekem sosem lesz? Ennek nem volt semmi értelme. Minden egyes emberi lénynek körülöttem megvolt ez a lehetősége - az élet - és csak ritkán irigykedtem rájuk.
            Rá kellene bíznom őt a jövőre. És abba kéne hagynom az élete kockáztatását. Ez a helyes döntés. Carlisle mindig helyesen döntött. Most hallgatnom kellene rá.
            A Nap kibukkant a felhők mögül, és a fakó fény beragyogta az egész fagyott üveget.
            Még egy nap... emellett döntöttem. Még egy nap találkozok vele. Ezt kibírom. Talán megemlítem neki a bekövetkezendő eltűnésemet, hogy felvezessem a sztorit.
            Nagyon nehéz lesz; már éreztem a vonakodást, hogy még több kifogást találjak az itt maradásra - hogy meghosszabbítsam a határidőt két napra, háromra, négyre... De a helyes dolgot fogom tenni. Tudtam, hogy Carlisle tanácsában megbízhatok. És azt is tudtam, mivel a két énem ellentmondásba került, hogy nem dönthettem saját magam.
            Túlságosan is ellentmondásba kerültem. A vonakodásom mennyi részét tette kit a megszállott kíváncsiságom, és mennyi része volt a kielégítetlen szomjúságom?
            Bementem, hogy tiszta ruhába öltözzek a suli miatt.
            Alice várt rám, a legfelső lépcsőfokon ült a harmadik emeletnél.
            Megint elmész, megvádolt engem.
            Sóhajtottam és bólintottam.
            Nem látom hova mész ezúttal.
            ?Még nem tudom, merre megyek,? suttogtam.
            Azt akarom, hogy maradj.
            Megráztam a fejem.
            Talán Jazz és én elkísérhetnénk?
            ?A többieknek annál inkább szüksége lesz rátok, ha én nem leszek itt, hogy figyeljek. És gondolj Esmére. Megfosztanád őt fél családjától egy csapásra?
 
 
55.
            Olyan szomorúvá fogod őt tenni.
            "Tudom. Ezért kell neked itt maradnod."
            Az nem ugyanolyan, mintha te is itt lennél, és ezt te is tudod.
            "Igen. De a helyes dolgot kell tennem."
            De többféle helyes dolog létezik, és sokféle téves is, nem igaz?
            Egy rövid pillanatra elmerült egyik különös víziójában; én is vele együtt figyeltem, ahogyan homályos képek pislákoltak és pörögtek. Láttam magam furcsa sötét árnyakkal keveredve, amiket nem tudtam értelmezni - ködös, pontatlan formák. És aztán hirtelen a bőröm megcsillant a fényes napsütésben egy kis nyílt réten. Ismertem ezt a helyet. Egy alak volt velem a réten, de nem ismertem fel, mert túl homályos volt, mintha nem is lett volna teljesen ott. A képek darabokra törtek és eltűntek, ahogy millió más apró döntés újra rendezte a jövőt.
             "Ebből nem sok mindent fogtam fel," mondtam neki, amikor a látomása elsötétült.
            Én sem. A jövőd annyiszor változik, hogy nem bírom tartani vele az iramot. Bár, azt hiszem...
            Megállt, hogy átfussa a velem kapcsolatos legutóbbi víziók óriási gyűjteményét. Mindegyik egyforma volt - elmosódott és halvány.
            "Azt hiszem, valami változik," mondta ki hangosan. "Úgy tűnik, az életed útkereszteződéshez ért."
            Nyomasztóan nevettem egyet. "Ugye te is észrevetted, hogy ez úgy hangzott, mintha egy hamis cigány jósolta volna egy karneválon?"
            Kiöltötte pici nyelvét rám.
            "De a mai nap rendben lesz, ugye?" Kérdeztem, hangom hirtelenül aggódóvá vált.
            "Nem látlak megölni ma senkit sem," nyugtatott meg.
            "Köszi, Alice."
            "Menj, öltözz fel! Nem szólok semmit - megengedem, hogy te mondd el a többieknek, ha majd felkészültél rá."
            Felállt, és nekilendült a lépcsőknek, felső testét meghajlítva. Hiányozni fogsz. Komolyan.
            Igen, nekem is nagyon fog hiányozni.
 
 
 
56.
            Csendben voltunk az úton a suliba. Jasper kiérezte, hogy Alice valami miatt mérges volt, de tudta, hogyha beszélni akarna róla, már megtette volna. Emmett és Rosalie megint megfeledkeztek saját pillanatukban, csodálattal bámultak egymás szemébe - eléggé felháborító egy külső megfigyelőnek. Mi már eléggé tisztában voltunk vele, hogy mennyire reménytelenül szerelmesek egymásba. Vagy talán csak azért voltam sértődött, mert csak én voltam egyedül. Némelyik napokon nagyon nehéz volt együtt élni három tökéletesen összeillő szerelmespárral. Ez a nap az egyike volt.
            Talán mindegyikük boldogabb lenne, ha nem ólálkodnék körülöttük, keservesen és ellenségesen, mint egy vén ember, akivé ennyi idő elteltével kellett volna válnom.
            Természetesen, mikor megérkeztünk a suliba az első dolog, amit csináltam az volt, hogy a lányt kerestem. Csak azért,hogy felkészítsem magam.
             Na persze.
            Nagyon kínos volt, hogy a világom hirtelen rajta kívül üresnek tűnt - az egész létezésem a lány körül összpontosult, már nem saját magam körül.
            Bár ez eléggé érthető volt, igazán; nyolcvan év ugyanolyan nappal és ugyanolyan éj után bármilyen változásba elmélyedtem volna.
            Még nem érkezett meg, de hallottam a kocsija mennydörgő pöfögését a távolban. Nekitámaszkodtam az autóm oldalához, és vártam. Alice velem maradt, amíg a többiek egyenesen az óráikra mentek. Untatta őket a tartós figyelmem - érthetetlen volt számukra, hogy egy halandó hogyan tudja ilyen hosszú időre lekötni a figyelmem, még akkor is, ha ilyen finom illata van.
            A lány lassan vezetett, mikor bekerült a látószögembe, a szemei az útra irányultak és a kezeivel szorongatta a kormányt. Eltartott egy másodpercig, mire rájöttem, hogy mi az, amitől az összes embernek ugyanolyan arckifejezés ült ma az arcán. Á, az út sima volt a jégtől, és mindegyikük óvatosabban próbált vezetni. Láttam, hogy a plussz veszélyt nagyon komolyan veszi.
            Ez beleillett abba sorba, ami keveset megtudtam a jelleméről. Hozzáadtam ezt is a kis listámhoz: nagyon komoly, felelősségteljes személy.
            Nem parkolt túl messze tőlem, de még nem vette észre, hogy ott állok, és őt bámulom. Kiváncsi voltam, mit fog tenni, ha majd észreveszi. Elpirul és elsétál?
 
57.
Ez volt az első feltételezésem. De meglehet, hogy visszanézne rám. Talán idejönne és beszélne velem.
            Reménykedve vettem egy mély levegőt, megtelítettem tüdőmet, ha esetleg...
            Óvatosan kiszállt az autóból, megvizsgálta a sima talajt mielőtt ráállt. Nem nézett fel, csalódtam. Talán én megyek és beszélek vele...
            Nem, az tévedés lenne.
            Az helyett, hogy az iskola felé fordult volna, odament a kocsija hátsó részéhez, közben mókásan kapaszkodott az autó oldalába, nem bízva a körülményekben. Megmosolyogtatott, és éreztem Alice pillantását az arcomon. Nem hallgattam, hogy mire gondolt ennek kapcsán - túl jól szórakoztam azon, hogy a lány leellenőrzi a hóláncait. Tulajdonképpen tényleg az elesés veszélyeztette, ahogyan a lábai össze-vissza csúszkáltak. Senki másnak nem volt gondja - vajon a legjegesebb helyen parkolt le?
            Ott elidőzött, szokatlan arckifejezéssel nézett lefelé. Olyan... érzékeny volt? Mintha valami a gumiabroncsokkal kapcsolatban... elérzékenyítte volna?
            A kíváncsiságom megint annyira fájt, mint a szomjúság. Úgy éreztem, tudom kell, hogy mire gondol - mintha semmi más nem számítana.
            Odamegyek, és beszélek vele. Egyébként is úgy nézett ki, hogy ráfér a segítség, legalábbis amíg el nem kerül a csúszós útburkolattól. De természetesen nem nyújthattam oda a kezem segítségként, ugye? Hezitáltam, kétfelé szakadva. Amennyire ellenségesnek tűnt a hóval szemben, nem venné szívesen a hideg, fehér kezem érintését. Kesztyűt kellett volna viselnem-
            "NE!" Alice-nek elakadt a lélegzete.
            Azonnal átkutattam gondolatait, azt hittem, hogy egy szegény döntést hoztam, és látta, hogy valami megbocsáthatatlan dolgot követek el. De egyáltalán nem volt velem kapcsolatos.
            Tyler Crowley döntött úgy, hogy esztelen sebességgel veszi be a kanyart a parkolóba. Ez a döntése oda vezet, hogy elcsúszik egy szakasz jégen...
            A látomás csak fél másodperccel a valóság előtt jelent meg. Tyler furgonja befordult a sarkon, amíg én még mindig Alice ajkain átszűrődő megborzadt zihálás eredményét figyeltem.
            Nem, ez a vízió egyáltalán nem volt velem kapcsolatos, és mégis, minden egyes részlete velem volt kapcsolatos, mert Tyler furgonja - a gumiabroncsok éppen most érték el a jeget, a lehető legrosszabb szögben-
 
58.
végigpergett a parkolón és összezúzta a lányt, aki hívatlan gyújtópontjává vált a világomnak.
            Még Alice jövőbe látása nélkül is elég egyszerű lett volna megfejteni a jármű röppályáját, ami éppen Tyler vezérlése alól röppent ki.
            Csak őt ne! A szavak a fejemben ordítoztak, mintha valaki máshoz tartoznának. Még mindig Alice gondolataiba zárkózva láttam, hogy fordult egyet a kép, de nem volt időm, hogy meglássam a végeredményt.
            Nekilendültem, át a parkolón keresztül, odavetettem magam a megcsúszott furgon
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 4
Heti: 27
Havi: 85
Össz.: 36 373

Látogatottság növelés
Oldal: Midnight Sun 3.
Twilight-Saga - © 2008 - 2025 - twilight-sagabellaedward.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat